
Átadták a 2011-es Prima Primissima közönségszavazói között kisorsolt nyereményautót
Ünnepélyes gépkocsi átadási esemény keretében vehette át a Prima Primissima Alapítvány 2011. évi autósorsolásának díját, több mint 622 ezer szavazó közül a szerencsés nyertes.

Megrendezték a 2011-es évi Prima Primissima Díjátadó gálaestet
Ebben az évben immáron kilencedik alkalommal került megrendezésre a Vállalkozók Napja keretén belül a Prima Primissima Díjátadó Gálaest, amelyet ez alkalommal is közvetített a Magyar Televízió.
Átadták a 2011-es Junior Prima zeneművészeti díjakat
A szakértő zsűri negyedik alkalommal döntött a magyar zeneművészeti Junior Prima elismerésről. Az idei évben is tíz díjat adtak át Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. A fiatal tehetségeket a társalapító, a Magyar Villamos Művek Zrt. képviseletében Baji Csaba, a társaság elnök-vezérigazgatója köszöntötte.
Átadták a Junior Prima Díjakat a Magyar Tudomány kategóriában
A Junior Prima Díjat a Magyar Tudomány Kategóriában idén immár ötödik alkalommal osztja ki az MFB Magyar fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság.
Színházi és táncos Junior Primák
A Prima Primissima Alapítvány és a társalapító FHB Bank nevében 2011. november 17-én este, az Uránia Nemzeti Filmszínházban átadták a Junior Prima Magyar színház- és filmművészet kategóriájának díjait.
Junior Prima díj sajtó kategóriában az Erste támogatásával
Idén már negyedik alkalommal adták át tíz fiatal, 30 év alatti újságírónak Magyar sajtó kategóriában a Junior Prima díjat, melynek társalapítója az Erste Bank Hungary Zrt. A szakmai elismerés mellett anyagi támogatással is járó díjakat a Belénessy Csaba, Borókai Gábor és Kepes András alkotta zsűri ítélte oda a győzteseknek.
Átadták a Junior Prima Díjakat népművészet és közművelődés kategóriában
Első alkalommal adták át a népművészetben és közművelődésben kiemelkedő teljesítményt elérő fiatal tehetségeknek a Junior Prima Díjakat pénteken Budapesten.
Az Oktatás és Köznevelés kategóriával megkezdődtek a 2011-es Junior Prima Díj átadók
A Vodafone idén ötödik alkalommal osztotta ki az összesen 70 ezer euró díjazású Junior Prima Díjat a magyar oktatás és köznevelés legkiválóbb fiatal pedagógusainak. A díjazottak: Bakó Béla, Boros Julianna, Egyszervolt Alapítvány, Lovász Eszter, Nagy-Köteles Kamilla, Schlotter Ildikó, Stégner Péter, Dr. Szanda Gergő, Tassy Gergely és Virág Emese.
Iskolapadba ültek a sztárok a jubileumi Vodafone Junior Prima díjátadón
Újabb 10 tanár vehette át a Vodafone idei Junior Prima Díjait. A 2007 óta átadott díj összértéke mostanra közel 100 millió forint, eszme értéke felbecsülhetetlen. A ceremóniát megelőző tanórán Veiszer Alinda, Szécsi Zoltán és Azurák Csaba felelt a táblánál egy-egy PISA tesztfeladat megoldásával.
Elindult a mobiltelefonos szavazás!
Augusztus 9-től az internetes szavazás mellett elindult a mobiltelefonos voksolás is a Vodafone jóvoltából. Kattintson a részletekért és nyerjen!

































