Megrendezték a 2011-es évi Prima Primissima Díjátadó gálaestet

Ebben az évben immáron kilencedik alkalommal került megrendezésre a Vállalkozók Napja keretén belül a Prima Primissima Díjátadó Gálaest, amelyet ez alkalommal is közvetített a Magyar Televízió.

Demján Sándor 2003-ban tíz éves finanszírozási kötelezettséget vállalt mintegy három milliárd forint összegben a magyar szellemiség, a kultúra, a művészetek, a tudomány és a sport értékei megőrzésének és ápolásának előmozdítására, illetve az e területeken kimagasló teljesítményeket és életműveket felmutató kiválóságok Prima Primissima Alapítványon keresztüli széles körben való bemutatására, megismertetésére és elismertetésére.

A Prima Primissima az elmúlt évek alatt rangos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, melynek része a Junior Príma Díjak és a Megyei Prima Díjak átadása is.

A fiatal tehetségek elismerésére létrehozott Junior Príma Díj rendszerében ebben az évben nyolc kategóriában ismerték el a fiatal szaktekintélyeket. Társalapítóként az MFB Zrt. a „magyar tudomány” -, az MKB Bank a „magyar sport” -, a Vodafone Magyarország Zrt. a „magyar oktatás és köznevelés” -, az ERSTE Bank a „magyar sajtó” -, az MVM Zrt. a „magyar zeneművészet” -, továbbá a TriGranit Fejlesztési Zrt. a „magyar építészet és építőművészet” kategóriában,  az FHB Jelzálogbank Nyrt. a „magyar színház – és filmművészet” kategóriában és a Docler Holding (magyar népművészet és közművelődés” kategóriában nyújtotta át az elismeréseket. Mint ismeretes, a Junior Príma Díjak a szakmai zsűrik döntései alapján kerülnek odaítélésre, kategóriánként a 10 kiemelkedő eredményeket felmutató fiatal tehetség elismerő oklevelet, egy kisméretű Ajkai Kristály Kincsem-szobrot, valamint 7.000,- Euróról kiállított csekket kapnak.

A Gálaestet megelőzően tizenkilenc Megyei (területi) Prima Díj átadóra is sor került. Minden megyében három-három, a helyi közösség által elismert kiemelkedő személyiséget, vagy jogi személyt részesített elismerésében a VOSZ megyei szervezete, rangos program és nívós műsor kíséretében. A megyei díjátadó rendezvények fontos helyi eseményekké fejlődtek, amelyek keretében a megyei vállalkozók és vállalkozások a helyi szellemi élet, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a köznevelés és a sportélet kimagasló képviselőit, elismert szereplőit részesítették elismerésükben. Mára elmondható, hogy ezek a megyei rendezvények szerves részeivé váltak a nemzeti tőke részéről megnyilvánuló, és egyre erőteljesebben kibontakozó mecenatúrának, amellyel a vállalkozói társadalom a szellemi élet támogatásával is hozzá kíván járulni az ország gazdasági-társadalmi felemelkedéséhez.

A ma este díjazott „primisszimák” és „primák” a Prima Primissima Alapítvány Alapító Okiratában meghatározott eljárás szerint kerültek megválasztásra. Az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai, a Prima Primssima Alapítvány kuratóriumának tagjai, továbbá a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, valamint a korábbi évek „primisszimái” és a Társalapítók, valamint a támogatók jelölhettek. A beérkezett jelölésekből idén nyár elején a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium együttes ülésén, titkos szavazással választotta meg a tárgyévi „prímákat”: kategóriánként hármat. 2011. december 2-án délben a „primák” sorából mind a 10 kategóriában egy-egy „primisszimát” választottak titkos szavazással a VOSZ kibővített Elnökségének és a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumnak tagjai.

A „primisszimák” megkapják a díjról szóló tanúsítvány és az 50.000.- Euró pénzbeli elismerés mellett megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített Kincsem-szobrot, Schrammel Imre Kossuth- és „Primisszima”-díjas szobrászművész gyönyörű művét, a „prímák” pedig oklevelet és 10.000,- Eurót. Az este folyamán átadták – a „Primisszima”-díjakhoz hasonlóan – szintén 50.000,- Euró értékű Közönség-díjat is, melyet idén is Csányi Sándor ajánlott fel magánvagyonából. A Közönség-díjas az Ajka Kristály ólomkristály Kincsem lovát tudhatja magáénak. A Közönség-díj nyertese a harminc „prima” közül a közönség szavazatai alapján került ki. A jelöltek bemutatását és munkásságuk megismerését szolgáló csaknem negyed esztendős időszakban idén rekord mennyiségű szavazat gyűlt össze, több, mint 622.500 -en szavaztak sms-ben, telefonon, az interneten.

A harminc „Prima”-díj szakmai díj, a „Primisszima”-díj szimpátia díj.

Az elmúlt évek sikeres együttműködése alapján a Mercedes-Benz Hungária Kft. és a Pappas Auto Magyarország Kft. idén is biztosította azt a Mercedes-Benz B-osztályú személyautót, melyet a Közönség-díjjal kapcsolatban szavazók között sorsoltunk ki közjegyző jelenlétében.

 

2011. évi díjazottak:

 

Rendkívüli Prima Primissima Életműdíj:

Kiss Imre

aki többévi munkásságával a Prima Primssima Díj küldetésével összhangban hozzájárult a magyar kultúra ápolásához, értékeink megőrzéséhez.

 

Magyar irodalom

Prima Primissima: Csukás István – író, költő

Prima: Bereményi Géza – író, dalszövegíró, filmrendező

Prima: Szakonyi Károly – író, drámaíró

 

Magyar színház – és filmművészet

Prima Primissima: Tordy Géza – színművész, rendező

Prima: Béres Ilona – színművésznő

Prima: Jordán Tamás - színművész, rendező

 

Magyar képzőművészet

Prima Primissima: Kaján Kalász Tibor – grafikus, karikatúrista

Prima: Jovánovics György – szobrászművész

Prima: Váli Dezső – festőművész

 

Magyar tudomány

Prima Primissima: Kroó Norbert – akadémikus, fizikus, kutatóprofesszor

Prima: Buda Béla – orvos, pszichológus

Prima: Hangody László – egyetemi tanár, ortopédsebész

 

Magyar oktatás ás közművelődés

Prima Primissima: Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola

Prima: Csermely Péter – tudós, biokémikus

Prima: Szőnyi Erzsébet – zeneszerző, zenepedagógus, karnagy

 

Magyar építészet és építőművészet

Prima Primissima: Vadász György – építész

Prima: Fekete György – belsőépítész

Prima: Turányi Gábor – építész, egyetemi tanár

 

 

Magyar sajtó

Prima Primissima: Al Ghaoui Hesna – szerkesztő, riporter

Prima: Kepes András – újságíró, a BKF dékánja

Prima: Vadas Zsuzsa – újságíró

 

Magyar népművészet és közművelődés

Prima Primissima: Honvéd Együttes

Prima: Borbély Jolán – néprajzkutató

Prima: Mága Zoltán – hegedűművész

 

Magyar zeneművészet

Prima Primissima: Fischer Iván – karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója

Prima: Bogányi Gergely – zongoraművész

Prima: Takács Klára – operaénekesnő

 

Magyar sport

Prima Primissima: Kiss László – úszó szakedző

Prima: Aranycsapat Alapítván – Kű Lajos

Prima: Székely Éva – úszó

 

2011-ben a Prima Primissima Közönségdíj nyertese:

Mága Zoltán

 

A jelöltek részletes életrajza ide kattintva olvasható el.