
Prima Primissima, a díjak díja
Az emberrel szinte egyidős a vágy, hogy kitűnjön a többiek közül, és elismerést kapjon, illetve adjon. Első pillanatban talán furcsának tűnik, de a díjat odaítélni és adni is legalább olyan dicsőség, mint megkapni azt. Elcsépelt fordulat, de mint annyi közhely, bizony igaz, már a görögök, vagy ha közelebbi példára gondolunk, már a rómaiak is díjazták kiválóságaikat, hőseiket. A görögök babérkoszorút nyújtottak át az olimpia bajnokainak, akiknek azért persze maradandóbb emléket is állítottak, hisz szobrukat és márványba vésett nevüket is az utókorra hagyták. A pragmatikus rómaiak, mint annyi mást, a babérkoszorút is átvették a görögöktől, ám általában megtoldották azt egy-egy jókora aranymedállal is, s az ókortól napjainkig oly sok minden változott az emberiség életében, de a díjak, kitüntetések sosem tűntek el.
Az elismerés rangját azonban sosem a hatalom, a hivatalosság adta. Egy díj értékét az elfogultság, a pártosság, az érdemtelenek kitüntetése semmissé tehette, és teszi ma is. A világ ma talán legismertebb díjai az Oscar- díj és a Nobel- díj éppen annak köszönheti rendkívül magas szellemi és erkölcsi rangját, hogy mindig törekedtek a döntnökök a pártatlanságra, a függetlenségre. Ezt a közvélemény még akkor is elismerte, elismeri, ha ilyen, vagy olyan okokból olykor nem is sikerült hűségesnek maradni a nemes szándékhoz.
A Prima Primissima Díj előnye, ellentétben a sokkal merevebb, hierarchikusabb és nehézkesebb állami díjakkal, díjazással, hogy rugalmasan képes alkalmazkodni a változó igényekhez. Az első három évben például külön-külön díjazták az írott és elektronikus sajtót, ám tavaly összevonták ezt a két kategóriát és a politikai újságírás nem, csak a kultúrával, színvonalas ismeretterjesz-téssel, tudománnyal foglalkozó és abban kiemelkedőt produkáló újságírók részesülhetnek a rangos elismerésben.
A szellem és tudomány jelesei mellett a sport legjobbjait is követendő példaként kívánja a Prima Primissima Díj a magyarság elé állítani. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok 2007-től a Junior Prima Díjat érdemelhetik ki. A hétezer eurós díjat 2010-ben 7 kategóriában tíz-tíz tehetséges ifjú veheti át. A Társalapítók felkérése folyamatos, a cél, hogy mind a 10 kategóriához csatlakozzanak olyan elkötelezett mecénások, akik az elkövetkezendő években szívügyüknek tekintik ezt a kezdeményezést.
Elsők között csatlakozott társalapítóként a Junior Prima Díjhoz az MFB Bank Zrt. és az MKB Bank Zrt. Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank vállalta a 2007-ben alapított Prima Primissima Junior Díj „Magyar tudomány” kategória jelöltjeinek gondozását és anyagi támogatását. A díjjal szándékaink szerint olyan fiatal tudósok kapnak elismerést, és egyben anyagi, erkölcsi ösztönzést, akik szűkebb tudományterületükön – a természettudományoktól a közgazdaság-tudományon át az orvostudományokig bezárólag – kimagasló szellemi, tudományos teljesítményt mutattak fel.
A Magyar Fejlesztési Bank nevében is hordozza egyik legfontosabb küldetését, a gazdasági fejlődés, modernizáció elősegítését, ami csak részben finanszírozási kérdés. Sikere ugyanis legalább annyira függ attól, hogy mennyire innovatív módon képesek a gazdaság és társadalom szereplői válaszolni a fejlődési kihívásokra. A Junior Prima Díj olyan ösztönzést ad a fiatal tehetségeknek, amellyel a maguk területén eredményesen járulnak hozzá ehhez a folyamathoz.
Csatlakozni egy olyan kezdeményezéshez, mely a civil, a gazdasági, a vállalkozói szféra társadalmi felelősségvállalásának egyik példamutató megnyilvánulása, az MKB Bank számára megtisztelő és összhangban van mindazzal, amit bank évek óta maga is képvisel. A bank évtizedek óta szívügyének tekinti a magyar sportélet támogatását. Ha máshonnan nem, a sportból megtanulható, semmi sincs tisztes utánpótlás nevelés nélkül. Ahol nincsenek tehetséges fiatalok, akik egyszer átveszik majd a stafétát, készülnek a felelősségre és a feladatra, ott még a pillanatnyi siker is csak véges lehet. Így működik ez az élet minden területén, nem csak a sportban, hanem a gazdaságban, a kultúrában is. Ezért tartották fontosnak a Prima Primissima díjon belül a Junior Príma Díj „Sport kategória” létrehozását, hogy jelezzék a fiataloknak is, érdemes dolgozni, érdemes teljesíteni, mert ahol eredmény születik, ott előbb-utóbb az elismerés is eljön.
A Díj kimondott célja, hogy megőrizze a magyar értelmiség és szellem eredményeit, erősítse a hazai értelmiség elkötelezettségét a tudomány, a művészet, a kultúra és sport ápolása mellett, mely eszméket természetesen a Vodafone Magyarország is támogat. Mivel a Prima Primissima díj mára komoly társadalmi rangot vívott ki, a Vodafone is azt pártolta, hogy a fiatalabbaknak is legyen helyük a kitüntetettek között. A Junior Prima díj létrehozásával szeretne hozzájárulni a magyar oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének megtartásához, és így megjutalmazni az arra érdemeseket.
Az utóbbi évtizedekben a tudás már a versenyképesség meghatározó alkotóeleme. A Vodafone a világ legnagyobb vállalatai közé tartozik, s jelentősen hozzájárul a tudományos-technológiai fejlődéshez, ezért is szeretné biztosítani a haladás „utánpótlását” a jövőben is. És miként lehetne ezt jobban megoldani, mint elismerni a kiváló oktatókat és még kiemelkedőbb munkára sarkallni őket?
Örömmel és büszkeséggel csatlakozott a Prima Primissima Alapítványhoz, Junior Príma Díj társalapítójaként a TriGranit Zrt., akik a Magyar Építészet - Építőművészet kategória támogatása mellett döntöttek. Mindennapi munkájuk során tapasztalják, hogy milyen fontos természetes és épített környezetünk tervszerű és felelős kialakítása, fejlesztése. Felelősséggel tartozunk a jelen és a jövő generációjáért. Ezért volt nekik természetes, hogy támogassák a tehetséges fiatalok pályájának sikeréhez, szakmai fejlődéséhez hozzájáruljanak. A ma építészei a jövő lakókörnyezetének meghatározói, kialakítói.
Magyarország legnagyobb nemzeti energetikai cégcsoportjának vezetője, Baji Csaba kiemelt fontosságúnak tartja, hogy az MVM támogassa azokat, akik tudásukkal, tehetségükkel gazdagítják az országot. „A magyar zeneművészet régóta szívügye a társaságnak” – tette hozzá a díj társalapítójának vezetője. „Fiatal művészeink bárhol érhetnek el sikereket a világban, magyar vállalatként szeretnénk hozzájárulni ahhoz is, hogy a tehetségek itthon kapják meg a legnagyobb elismeréseket. Minél nehezebb idők járnak, annál nagyobb szerep hárul a nagyvállalatokra, hogy felsorakozzanak a kultúra, a közjó támogatásának érdekében”
Az Erste Bank azért csatlakozott társalapítóként a sajtó kategóriához, mert „a jelenlegi válságos helyzetben megnőtt a hírvivők felelőssége. Az újságíróké, akik nap, mint nap tálalják a híreket, magyarázatokkal segítik az olvasókat abban, hogy eligazodjanak a rájuk zúduló információ-özönben. Nekik nemcsak alapos szakmai tudásra és a munka iránti elkötelezettségre, de szellemi és anyagi függetlenségre is szükségük van ahhoz, hogy a hírfogyasztók mindig hiteles, tárgyilagos és szakszerű tájékoztatást kapjanak”.
Szükség van mintákra és értékekre, ez indokolta a Junior Prima Díj létrehozását - mondta Spéder Zoltán. A színház- és filmművészet kategóriát támogató FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke hozzátette, a Junior Prima az egész életművek elismerését szolgáló Prima Primissima Díj értékét is emeli, mert "seniorok nélkül ugyan nincsenek juniorok, de ez fordítva is igaz".
A Docler cégcsoport alapító tulajdonosa, Gattyán György, az idei évtől a Prima Primissima társalapítója, a junior népművészet és közművelődés kategória mecénása. E nagyszabású társadalmi kezdeményezésben elsőként a díj megalapítójának, Demján Sándornak, valamint Csányi Sándornak, a Prima Primissima alapítvány kuratóriumi elnökének személye, az általuk képviselt értékek és célok ragadták meg. A tehetséges fiatalok támogatása kiemelkedően fontos, hiszen a jövőnk az ő kezükben van. Fontos, hogy bíztassuk őket, jó szóval, vállveregetéssel, és ha megtehetjük, anyagi elismeréssel is. A junior Príma díj erre ad lehetőséget. A fiatalok támogatása önmagában is érték, de azzal, hogy a Prima Primissima a magyar értelmiség, tudomány, művészet és kultúra legkiválóbbjainak életművét ismeri el, különösen felemelővé teszi ezt az érzést. Egy informatikával és kockázati-tőke befektetésekkel foglalkozó cégcsoporttól a népművészet és közművelődés támogatása távol állónak tűnhet. Éppen ezért fontos, hogy mindezt megtegyük: ápoljuk népi hagyományainkat, így őrizve meg a múlt értékeit a modern kor számára.
Társalapítók:
Magyar tudomány kategória: Társalapítója az MFB Zrt. (2007. óta)
Magyar sport kategória: Társalapítója az MKB Bank Zrt. (2007. óta)
Magyar oktatás és köznevelés kategória: Társalapítója a Vodafone Magyarország Zrt. (2007. óta)
Magyar építészet és építőművészet: Társalapítója a TriGranit Fejlesztési Zrt. (2008. óta)
Magyar zeneművészet: Társalapítója a Magyar Villamos Művek Zrt. (2008. óta)
Magyar sajtó kategória: Társalapítója az Erste Bank Hungary Nyrt. (2008. óta)
Magyar színház- és filmművészet kategória: Társalapítója az FHB Jelzálogbank Nyrt. (2010. óta)
Magyar népművészet és közművelődés kategória: Társalapítója Docler Holding (2011. óta)
A Prima Primissima Díj néhány év alatt szervesen beépült a társadalom szövetébe, és a nagyközönség mellett a vállalkozók legjava is fölismerte a díj rangját, értékeit. Ennek vitathatatlan bizonyítéka, hogy már 2005-ben a Prima Primissima területi Prima díjak rendszerével egészült ki. A magyar szellemi élet, kultúra, tudomány és művészet és sport támogatásában 2011-ben már mind a 19 megye képviselteti magát.
A Prima Primissima valóságos társadalmi eseménnyé vált, s a Nobel, vagy az Oscar Díjhoz hasonlóan már a jelöltség is elismerésnek számít.

































